KILENCEDFÉL szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint KILENCEDFÉL szó jelentése, értelmezése:

(kilenced-fél) ösz. mn. Nyolc és fél. Kilencedfél óra am. nyolc. és fél óra. Kilencedfél forint am. nyolc forint és fél, t. i. csak a kilencedik a fél, önként értetvén, hogy a megelőzők, tehát nyolc, egészek. E számolásmód számtan és észtan szerént helyesebb, mint a nem rég felkapott félkilenc, féltíz stb. mert a kilencedfél annyit tesz, mint az elsőtől számítva azon szám, mely a sor szerént kilencedik de ez csak fél, ezen népies számolás szerént: fél, kettedfél (v. másfél), harmadfél, negyedfél, stb. pl. óra. Mivel pedig kilencedik mint fél, mint törtszám addig nem jöhet elé, míg nyolc egész nem létezik, tehát kilencedfél am. nyolc egész és fél, nem pedig félkilenc, mely számtanilag am. kilencnek fele, azaz négy egész és fél, négy és fél. Az ily félkettő, félhárom stb. féle számítás vaktában átkapott németesség. Mikép lehessen ezen németes számítást akár a szám - akár az észtannal egyeztetni, az nem a mi dolgunk. A magyar mindenféle mértékek számításában következetes, pl. nem mondja: félkilenc akó, itce, félkilenc mázsa, font, félkilenc öl, láb, félkilenc röf, félkilenc mérő, félkilenc forint, hanem: kilencedfél akó, itce, mázsa, öl stb. Hasonló módot követ a többi számnevekben is.

Betűelemzés "KILENCEDFÉL" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -.- .. .-.. . -. -.-. . -.. ..-. . .-..

A szó 11 betűs karakterrel van leírva, ebből 4 magánhangzó (36.4%). Ez 1.85 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: LÉFDECNELIK.

Keresés az interneten "KILENCEDFÉL" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: KILENCEDFÉL Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika